udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Primul Pas Szervezet
2006. január 13.
Románia élen jár Európában az abortuszok számát illetően. Évente negyedmillió magzat esik áldozatául Romániában a művi terhesség-megszakításnak, és ez arányosan körülbelül 17 ezer magyar gyermeket is jelent. A művi vetélések száma csökkenőben van, még így is magas, igaz 1990-ben ez a szám elérte az egymilliót. Romániában – állítja a Primul Pas nevű, az élet védelmével foglalkozó szervezet. Minden élve születésre két abortusz jut (más források szerint három), ezzel az aránnyal pedig Románia a legelső helyet foglalja el Európában. A Primul Pas statisztikái szerint emellett a romániai nők 20 százaléka a művi terhesség-megszakítások okozta szövődmények következtében vesztette el termékenységét. A művi vetélést az élet fontosságára való hivatkozással valamennyi egyház elítéli. A református egyház abban az esetben tartja megengedhetőnek, ha az anya élete forog veszélyben, jelezte Ötvös József marosvásárhelyi református esperes, hozzátéve, hogy részletes tanulmányról, amely a református egyház álláspontját képviselné ebben a kérdésben, nincs tudomása. A katolikus egyház – akárcsak az ortodox – gyilkosságnak tartja a művi vetélést, és a papság következetesen ezt az álláspontot képviseli. /Lukács János: Az életet védik az egyházak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 13./
lapozás: 1-1